Golopon az 1820-as években épült Vay kastélyban látható Szabadiné Sinkó Ilona Címer és zászló kiállítása. Közel ötszáz tűfestett és festett nemesi, városi, vármegye, egyházi valamint ország címer tekinthető meg. A gyűjteményhez tartozik három közel 1x2 méteres tűfestett kép, valamint 16 zászló, melyek anyagrátéttel és tűfestéssel készültek. (A tűfestés az úri hímzésnek egy öltés technikája).

A látogatóknak bemutatjuk a tűfestés technikáját, és akinek kedve van, ki is próbálhatja.

 

 

Belépődíjak tárlatvezetéssel:

Felnőtteknek: 500 Ft/fő

15 fő feletti felnőtt csoportnak: 450 Ft/fő

Diákoknak, nyugdíjasoknak, pedagógusoknak: 400 Ft/fő

15 fő feletti diák, nyugdíjas, pedagógus csoportnak: 350 Ft/fő

Gyermekeknek: 300 Ft/ fő 15 fő feletti gyermek csoportnak: 250 Ft/fő

 

 

Nyitvatartási idő:

Hétfő: zárva

Kedd – péntek: 800 – 1630

szombaton és vasárnap egyeztetés szerint, a 06/30-431-4036-os telefonszámon.

 

Az alkotó lánya, Kovács Adrien így emlékezik:

 

A két világháború között, 1925-ben született. Ez, mint sok kortársának neki is meghatározta életét, amely pici gyermekkorától kezdve sok nehézséggel, egy kisgyermek számára nehezen feldolgozható élményekkel volt tele. Ilona néni igen sokoldalú volt. Naplófeljegyzéseit összegyűjtve kiadta életének történetét, amelyből elénk tárul ez a vészterhes időszak. Ő mindig lázadó gyermek volt, gyermekkorát nevelőszülőknél, majd intézetben töltötte. Az intézeti évei alatt tanulta meg a tűfestés, aranyhímzés technikáját. Életének erről a szakaszáról könyvében így vall:

„12 évesen kerültem a Szent László Gyermekotthonba, ahol abban az időben kisasszonynak neveltek bennünket. Ott az intézet falai között lenézett voltam tájszólásos kiejtésem és falusi mivoltom miatt. Lelkem lázadozott, mert másképpen éreztem. Iskoláim elvégzése közben tanultam meg hímezni, s ebben kiválasztódtam a többiek közül, mert ott, a hímzőráma mellett éreztem magam szabadnak. Édesanyám elkövetett mindent annak érdekében, hogy úri lánynak neveljenek a nővéremet és engem is. Intézetünkre bízták Szent István királyunk felesége palástjának őrzését. Én voltam az igazgatónő által kiválasztott, aki 14 évesen stoppolhatta azt. Édesanyám közben összeállt egy nagyszerű falusi református lelkész fiával. Nem esküdhettek meg, ezért engem kiraktak az intézetből. Az iskolából nem tettek ki, mert a munkámat senki sem tudta pótolni.”

Címerekkel kapcsolatos kutatómunkáját csak idősebb korában kezdte el nagy lendülettel, szorgalommal és szeretettel. Az évek során lakásának falát szinte befedték képei. Életében közel 2000 címert festett meg vagy hímzett. A címereknél törekedett a történelmi hűségre ezért munkáját mindig a levéltárban kezdte. Egy-egy címernek a jelentését, történetét mindig szívesen mesélte el az érdeklődőknek. Életében számos kiállítása volt országszerte és külföldön egyaránt.

„Amikor a Millecentenáriumi képemet készítettem, kutatásaimmal tudtam meg, hogy a kuvaszféle fajta volt az első magyarok kutyája. Mindig szívesen foglalkozom olyan dologgal, amiben az állat jelképesen jelen van. És a régi ősi címerekben bizony sok állat is szerepel. Őseink is szerethették őket, biztosan rájöttek, hogy a kutya, nemcsak megbízható, de hűséges is. Hűséges még ahhoz a gazdájához is, aki hűségéért gonoszsággal fizet. Magyar vagyok ízig-vérig. Legalábbis úgy érzem, és úgy is cselekszem. Most, hogy az ősi címereket kutatgatom, igaz már kissé elkésve, de tiszta szívvel és tiszta lélekkel, szeretném azt a munkát elkészíteni, amelyet jellemem diktál, magyarságom sugall, őseink biztatnak a képeimről reám tekintvén. Szinte látom őket karddal a derekukon, amint a csatába viszik a reájuk bízott jobbágyokat. De elől menetelve, először esnek el, először és nem utoljára ontják vérüket e hazáért. Azért a hazáért, amelyet már oly sokszor darabokra téptek, oly sokszor megcsúfoltak, oly sokszor kifosztottak saját véreink is.

És én bámulom a sok színes emlékeket. Az őseink címereit. Amelyet talán éppen akkor kaphattak meg, amikor már talán nem is éltek. ……”.